Németországig menekült az egyik legkeresettebb magyar bűnöző, Dortmundban fogták el
Nemzetközi összefogással sikerült a férfit kézre keríteni.
Nemzetközi összefogással sikerült a férfit kézre keríteni.
Az ügyben érintett hétfős banda tagjai közül kettőt Magyarországon, hármat pedig Spanyolországban már korábban elfogtak, egy gyanúsított továbbra is szökésben van.
Két nappal korábban szintén Hollandiában lett meg egy másik magyar körözött bűnöző is.
D. Andrea 12 évig bujkált, miután 15 évre ítélték egy több száz millió forintos csalássorozat miatt.
Ha látta vagy ismeri ezt a férfit, keresse a rendőrséget!
Rajta volt a legkeresettebb bűnözők top 50-es listáján is.
A most 40 éves férfi egy XII. kerületi szállodában késelt meg több embert, jó pár évvel korábban. Azóta bujkált.
A rendőrség megújította a nyilvános körözések weboldalát.
K. József átalakította az otthonát, hogy senkinek ne tűnjön fel a jelenléte.
A taxisokat is ellenőrizték, közöttük is találtak szabálytalankodókat.
Szerinted az én szomszédom lehet bűnöző? Gondold át ezt egy kicsit, Szilárd, meg persze te is, Csaba. Minden ilyen az én fejemre hull vissza.
Menekülés közben a férfi négyéves kisfiát is magával vitte.
Oroszország kazahsztáni diplomáciai képviselete azzal a kéréssel fordult Asztanához, hogy ne hamarkodja el a férfi kiadatását az Egyesült Államoknak.
Az Újpesti-öbölben csaptak le rá, börtönbe vitték.
Az elmúlt évben 460 körözött embert fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársainak felderítő munkája révén - közölte szombati sajtótájékoztatóján Sulányi Vilmos, a BRFK célkörözési osztályának vezetője.
Öt elfogatóparancs is érvényben volt ellene.
Nem túl okos módját választotta a rejtőzködésnek.
Itt a nyár, és az Interpol úgy gondolta, ideje üzenni a szökésben lévő bűnözőknek, hogy nem feledkeztek meg róluk. Ehhez humoros kampányt is indítottak.
Kábítószeres balhéba keveredett korábban, ezért körözték a hatóságok azt a 37 éves magyar férfit, akit szomszédja lőtt fejbe a Fülöp-szigeteken, miután petárdázás miatt összevesztek – derül ki a szerdai Borsból.